A #maradjotthon első hetében emlékszem, hogy a leginkább az döbbentett meg, hogy a Facebook egyik napról a másikra tele lett kovászos kenyér-receptekkel, és hirtelen mindenki házi, ráadásul kovászos kenyeret akart sütni. Ez volt az első járványügyi népmozgalom :) Ami, ha jobban belegondolunk, igazából nem volt indokolt, hiszen kenyeret minden boltban lehetett és lehet kapni, szóval - figyelem, megszólal a szociológus!!! - én ezt kicsit tömeghisztériaként éltem meg. 

Nem, mintha ellenemre lenne a kovászos kenyér, sőt: még a járvány kitörése előtt kezdtem el kovászolni, egyszerűen azért, mert szeretem a finom, jó minőségű kenyeret (finom sajttal elvagyok rajta akármeddig), és itt a faluban ilyet nem lehet kapni, de ha lehetne, sem szívesen adnék ki fél kiló kenyérért sok száz forintot. 

Szóval, igen, most mindenki kovászol. És süt. Otthon. És összességében jó dolog ez! Jó, mert az étel elkészítése mindig örömet okoz, egy jól sikerült, finom kenyérnél pedig zsigeri boldogság tudja eltölteni az embert az illatoktól, színektől, ízektől. Másrészt azért is jó, mert a kovászolás rendszert visz az ember életébe: nekem a kutyákon és a macskán (ja és persze a családtagjaimon...) kívül most már így a kovászt is etetni kell :), ami napi szintű figyelmet igényel, és kb. négy naponta kenyeret sütök belőle.  

Harmadrészt pedig maga a kovászos kenyér - legalábbis ahogy én készítem, a Kovászlabor receptje alapján - egy egész napos játék. Onnantól, hogy este kiveszem a kovászt és liszttel, vízzel elkeverve egy éjszakán át hagyom állni, majd reggel örülök, hogy milyen szép buborékos, azon keresztül, hogy bedagasztom, háromnegyedóránként hajtogatom, aztán órákig hagyom, hogy dolgozzon, majd a szuper kis ezer éves szakajtóban egy éjszakán át hagyom kelni, és reggel boldogan látom, hogy milyen nagy lett, és végül a szintén őskori, hagyatékból vett kacsasütő vaslábasban kisütöm - türelemre tanít. Arra, hogy minden lépésnek megvan a maga helye a folyamatban, amit nem lehet gyorsítani, siettetni, ellenkezőleg, ki kell élvezni, és örülni a legkisebb sikereknek is!

Vagyis a kovászos kenyér gyártása az egyik legjobb módja annak, hogy kicsit elmozduljunk a slowlife irányába, és a kényszerű bezártság, a szociális kapcsolatok beszűkülése (vagy digitálissá válása) idején is megtaláljuk a mindennapi örömöket, az apró sikereket, tanuljunk valami olyan újat, amitől többek, gazdagabbak leszünk. Ráadásul egészséges, E-betű mentes, finom kenyeret adunk a testünknek, amit könnyen meg tud emészteni, így a kovászolás összességében a testnek és léleknek is kenyere! 

Szóval, soha jobb tömeghisztériát :)))